Hétfőn már türelmetlen voltam, hiszen másnap indultunk kora hajnalban a buszpályaudvarra. Kirándulásunk célpontja a Remetei szoros volt. Egy gyönyörű hely a Nyugati Kárpátokban.
Tövisig (Teius) autóbusszal mentünk, ami reggel 6 órakor indult. Onnan tovább pedig, ugyancsak autóbusszal utaztunk a Remetei szorosban található kolostorig. Idáig tartott a civilizáció által biztosított útvonal. Ettől a ponttól pedig gyalogosan folyattuk utunkat a szoros bejárata felé. Egy darabon műút visz fel, de azután már csak földut van, viszont elég széles autók számára is. Ezen a területen hétvégi házak vagy pedig lakóházak is találhatóak. Az út a szoros bejáratáig körülbelül egy órát vesz igénybe, de ha fényképezkedünk, akkor többet is. Amint közeledünk mindenképpen észre kell vennünk, hogy a táj kezd vadabb lenni: eltűnnek a házak, emberekkel nem is lehet találkozni, viszont a nyomaikkal annál inkább: sok tisztás, sok kicsi szenes folttal: tábortűzhelyek.
A szoros bejárata egy kicsi ösvénnyel kezdődik, itt már csak egyesével lehet közlekedni. A kis ösvény azután egyenesen a patakmederbe vezet, ahol folytatódik az út bal oldalon. Itt kezdődik a nehezebbik rész. Helyenként fel kell mászni a sziklákra, egyensúlyozni és nagyon jól kapaszkodni, mert nedves időben rettenetesen csúszik a mészkő, és ha a patak vize magasan van, akkor vigyázni kell, nehogy beleessünk. Néhol a sziklába vastag, hajlított acélvasak vannak téve, hogy megkönnyítse a járást, de egyensúlyozni itt is kell. Amikor végigmentünk a nehezén, egy kis tisztásra jutunk, ahonnan elénk tárul a szurdok lényege: itt található a Remetei szoros kapuja. Ennek a jobb oldalán ütöttük fel a sátrunkat, mivel odébb nem találtunk megfelelő helyet a számára.
Ez egy körülbelül 8 méter magas lyuk a sziklában. A kapu mellett mehetünk tovább egy ösvényen, vagyis csak megkerüljük, mert a kapu alatt nagy a víz sodrása, mellesleg mély is. Itt újból kezdődik a sziklamászás, hiszen a vizbe nem mindig lehet belegázolni, legfeljebb szandállal, de csak akkor, ha nem mély és, ha már nyár van. Amikor átkeltünk egyszerre csak kutyanyüszítésre lettünk figyelmesek. Valószínű egy falubeli szeretett volna megszabadulni a kutyájától, ismeretlen okoknál fogva. Szegény állat ki tudja mennyi ideje lehetett azon a helyen. Sajnos a segítségünkre volt utalva. Egy kis tisztást elhagyva következik az egyik legnehezebb átkelés: egy acélsodronyba kapaszkodva kell átkerülni a másik oldalra. Ezt megnehezíti, hogy a víz nagyon mély, és hogy az acélsodrony nem éppen új, ki van szálalódva és nagyon szúr. Egy óvatlan mozdulat és a vizben találjuk magunkat. Ezen a kapaszkodón túl volt a kutya. Nem is csoda, hogy nem tudott kijutni onnan, a patakon felfelé és lefelé is nagyon mély víz választotta el a járható úttól. Innen viszont már tényleg csak a nagyon bátraké az út; van mág egy acéldrót amibe kellene kapaszkodni, de a szeg amivel a falba volt fogva most éppen a dróton lógott, meglazult és kijött a sziklából. Ennél fogva nagy hatizsakkal eléggé veszélyes átkelni ezen a részen... Innen mi is visszafordultunk, mivel nem mertünk kockáztatni. A nehéz átkelést nem számítva sikerült megmenteni a kutyust is ebből a csapdából, igaz kicsit megúsztattuk szegényt, de a hálás pillantása megérte a fáradtságot.
Ezután mi is visszamentünk a sátorhoz, és vacsorát készítettünk: konzervbabot. A sziklában a sátortól nem messze, találtunk egy természetes üreget. Nagyon hasonlított egy kandallóhoz, főleg akkor amikor úgy döntöttünk, hogy rakunk benne egy kis tábortüzet. Nagyon hangulatosra sikeredett. Viszont az örömünk nem tartott sokáig, a szél kezdte visszafújni a füstöt és befüstölt minket is, így el kellett oltanunk. Másnap reggeli után összecsomagoltunk és elindultunk hazafele, vagyis a kolostor fele a buszhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése