Tóth Miklós .
Ebéd előtti bicikli túra
Reggel kávézás után elhatároztam, hogy elmegyek egyet biciklizni. Gyönyörű napsütésnek ígérkezik, kinéztem a térképen egy útvonalat: Győr – Medved – ov. Nincs annyira messze és érdemes bevállalni. Az út nagyon jó állapotban van, kizárólag műut, nem forgalmas. Az első megálló Kisbajcs. Csendes és barátságos falu. Földrajzilag a Szigetköz délkeleti szegletében helyezkedik el. Ott, ahol a Mosoni-Duna és Öreg-Duna már közelítenek egymáshoz. Kisbajcs Győrből a Nagybajcs felé vezető mellékútvonalon érhető el. Nagyon meleg volt. Az egyetlen gond az volt, hogy elfelejtettem vizet vinni magammal. Így keresnem kellett egy kávézót, hogy ihassak egy üdítőt. Nem találtam sehol egy üzletet. Elhatároztam, hogy az első utcai csapnál meg állok és iszok.
Nem is telt bele sok idő, és megpillantottam az egyet. Letáboroztam hogy megpihenjek, ami hamar sikerült is. Friss erővel tovább indultam.
A következő célpont Nagybajcs volt. Ez már nincs messze a Szlovák határtól. Nagybajcs ugyanúgy, Szigetközben található, közel az öreg Dunához, több mint 900 éves magyar falu. A falu a Duna mindkét oldalán terült el, de 1918-ban az akkori Csehszlovákiához csatolták a bal partját. A faluban élő emberek horgászattal, halászattal, vízimalmokban dolgozva, és aranymosással foglalkoztak.
Megkerestem a Dunán a töltést. Megdöbbentem amikor megpillantottam a Dunát, nagyon magas volt a vizállás.
Innen már nem volt messze a Szlovák határátkelő. Elhatároztam, hogy ebédelni Szlovákiában fogok. Úgy is tettem. Átmentem a Magyar – Szlovák határt összekötő hídon és elértem Medved-ov-ot .
Lepakoltam, megpihentem es közben megebédeltem. Gyönyörűen sütött a nap. Ebéd után megvendégeltem magam egy finom, hideg sörrel. Eltöltöttem kb. 1 órát megvárva, hogy enyhüljön a napsütés. Útközben hazafelé már a következő túrán járt az eszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése